Kilián Sanna

EGY KÉPEN SEM VOLTÁL RAJTA

regény a nemi erőszakról, nem csak felnőtteknek

„Vedd be a szádba, úgyis ezt fogod csinálni egész életedben” – egy hat éves kislánynak mondta ezt az egyik rokona, amikor már sokadik alkalommal szexre kényszerítette őt. Hogy beszélnek-e a lányok arról, ami velük történt? Kevesen. Hogyan is lenne képes egy fiatal lány kiejteni olyan szavakat, amiket felnőtt nők sem tudnak? „Megerőszakolt, fájt, kiabáltam, megütött, nem akartam…”

Az Egy képen sem voltál rajta című regény egy nyolcadikos lány története, akit a kemping melletti tóparton megerőszakolt egy ártalmatlannak tűnő szépfiú, egy ismerős ismerőse. Bemutatja a negyedórát, amikor Laura gyerekkora végérvényesen véget ért, és a támadást követő tíz, félelemben és magányosan eltöltött évet. Amikor a lány környezetében nem akadt egyetlen ember sem, akit igazán érdekelt volna, Laura miért változott meg annyira a nyaralás után. Minden és mindenki idegen lett.

Hogy hazudik-e a regényíró? Azt hiszem, feltétlenül. De úgy, ahogy minden este, mikor aluszunk és álmodunk. Egy magasabb igazságot hazudunk. (Kosztolányi Dezső)

Miért kezdtem el írni?

Én mindig úgy képzeltem, hogy az írók igazából nem is emberek. Nem esznek, nem alszanak, ők csak – írnak. Amikor megírtam az első történetet, volt eleje, közepe meg vége, egészen hihetetlen érzés volt. Az első regényem egy álom alapján íródott. Életemben először leírtam, amit álmodtam, hajnalban egy kis füzetbe. Másnap reggel elolvastam, és az álomittas betűkkel lejegyzett szavak, mondatok alapján visszajött a sztori, visszajött a hangulat, a színek, az illatok. Ám nem kezdtem ezzel semmit, csakhogy kísérteni kezdett a történet, amit álmodtam – így pár héttel később azt mondtam magamban: jól van, akkor leírom.

Talán furcsán hangzik, de amikor írok egy regényt, nem vázlatot készítek, hanem mint akinek diktálják, elkezdem írni az elején, lineárisan haladok, és egyszer csak leírom az utolsó mondatot is, a regény befejezését. Mind az öt regénynél, amit eddig írtam, így történt. Nincs háttérmunka mögötte: a háttérmunka az életem. Az emberek, akik történetét meghallottam és megjegyeztem valamiért.

Nemi erőszak, megtámadott kiskorú lányok – kiknek szól az Egy képen sem voltál rajta?

Ha az a kérdés, szerintem kik fogják megvenni, akkor a felnőtt nőket emelném ki. Viszont nagy vágyam az, hogy rajtuk kívül férfiak, apák is olvassák, és ami talán a legfontosabb lenne: fiatalok, gimnazista korúak, akiknél jobban szerintem senki nem értheti meg Laurát. Nagyon fontosnak tartanám, hogy ez a korosztály tanuljon Laura esetéből, fiúk és lányok egyaránt. „Véget ért a nyár, és már nem lehetett otthon maradni, elbújni, be kellett menni a közé a rengeteg ember közé, látni a szemükben, amit én addig csak legbelül éreztem: hogy van bennem valami visszataszító.” Ki érezhetné át jobban ezt a mondatot, mint a tinédzserek?

Mit üzen a fiataloknak a könyv?

Amikor serdülő voltam, valahogy annyira szomorú voltam mindig. Mivel nem tudtam beszélni róla, hiszen én magam sem értettem – ma sem értem egyáltalán -, nem szerettem, ha kérdezgetnek róla, inkább úgy tettem, mintha jól lennék. „Csak fáradt vagyok” – mondtam mindig. Nekem akkor a művészet mentette meg az életemet – a Sziámi, a Nirvana, József Attila, az Egy asszony élete Maupassant-tól. És ki tudja, talán az én regényeim is megmentik egy nap valaki életét. Hogy nem vidámak? De hát egy szomorú ember nem tudja elviselni a vidámságot. Nem érti azt, dühíti, és még inkább szembesíti azzal, hogy ő milyen szomorú. Szégyent érez, lelkifurdalást, amiért ő nem tud olyan könnyű lenni, mint mások.

Nem, nem erre van szüksége. Egy társ kell, aki érti, amit ő érez. Legyen Laura a lelki társatok, szeressétek, és szeressétek magatokat is!

„Mert arra ugyan vágytam, hogy Anyu tudja, mi történt, de nem tudtam elképzelni, hogy kimondom ezeket a szavakat. Megerőszakol, fájt, féltem, tehetetlen, kiabáltam, megütött, nem akartam. Egy idő után elfogadtam, hogy nem tudok beszélni róla, tehát az én dolgom marad”- mondja Laura a regényben.

Egy gyerek, márpedig egy 14 éves lány még gyerek, sokszor nem biztos benne, hogy elég fontos-e a problémája. Én úgy gondolom, hogy Laura nem csak a fiúnak az áldozata, aki megtámadta. Pont annyira áldozata a saját hallgatásának, és a szülei tétlenségének. De az embernek nem csak szülei vannak: mindenkinek, aki végignézte ezt a zuhanórepülést, kényelmesebb volt Laura viselkedését sima kamaszkori lázadásként elkönyvelni. Hogyan lenne képes egy nyolcadikos lány egyedül túljutni azon, amin felnőtt nők sem képesek?

Honnan jött a téma? Miért erről ír egy író az első regényében?

Nem ez az első regényem, sőt, igazából az írások időrendi sorrendjét tekintve ez az utolsó. Mégis ezt választottam, amikor arról volt szó, hogy melyik történet jelenjen meg elsőként. Én milliméter pontosan meg tudom mondani, mikor lett rendkívül fontos nekem ez a téma. A ’90-es években a szex sem, a nemi erőszak meg pláne nem volt központi téma. Nem azért, mert nem volt, hanem mert senki nem beszélt róla. Középiskolás koromban egy barátnőm, akit még csak pár hónapja ismertem, elmesélte, hogy mi történt vele kislány korában. Én teljesen tapasztalatlan lányként értetlenül visszakérdeztem vagy kétszer, nem voltam képes felfogni, amit mondott. Az egyik rokona kislány korában többször is megerőszakolta. Amikor megkérdeztem, hogy mire emlékezik, azt mondta, hogy például erre a mondatra: „vedd be a szádba, úgyis egész életedben ezt fogod csinálni”. Amikor felocsúdtam az első sokkból, bátortalanul megkérdeztem, hogy ez mégis mikor történhetett. „Szerintem már iskolás voltam” – válaszolta. Azt hiszem, ez a beszélgetés volt a gyökere az Egy képen sem voltál rajta című könyvemnek.

Semmi személyes vonatkozás?

De, sajnos van. A kemping mellett, ahová évtizedeken keresztül jártam a családommal, egyszer megtámadott egy fiú. Nem idegen volt – az ismerős ismerőse, ahogyan ma már hívom. Mivel sok éven át jártunk oda, volt egy srác, akinek ott volt nyaranta egy vállalkozása. Ennek a fiúnak a haverja hívott el sétálni a partra – és próbált megerőszakolni engem. Nem jártam olyan rosszul, mint Laura, de sok mindent megváltoztatott. És az azóta eltelt évtizedek során számtalanszor feltettem magamban a kérdést, hogy vajon mi lett volna velem, ha sikerül neki? Én megúsztam azzal, hogy egy hétig kék-zöld voltam. De milyen lenne az életem, ha nincs ilyen „szerencsém”? Ezt írtam meg.

Egy regény jelmondata

Vajon ismersz olyan lányt, akitől erőszakkal vették el a szüzességét?

Biztosan nem?

Van még több nagyon fontos mondat benne, azt hiszem, de talán ez kiemelkedik közülük. Mert szörnyű dolgok, sajnos, valamennyiünkkel történnek. De ha magunkra maradunk a traumáinkkal, akkor esélyünk sincs arra, hogy megoldódjanak. Nem véletlen az sem, hogy a könyv első oldalán egy idézet szerepel a Pearl Jam-től: The sorrow grows bigger when the sorrow’s denied. A bánat csak még mélyebb lesz, ha letagadják.

Milyen a jó könyv?

Én az olyan könyvekben hiszek, amik megváltoztatnak valamit az olvasóban, végleg. Amit nem felejtenek el soha – és amilyet még sosem olvastak korábban. Az egyik barátnőm azt mondta, amikor az Egy képen sem voltál rajta című írásomat elolvasta, hogy ha ezt valaki végigolvassa, semmi nem lesz már ugyanolyan, mint előtte volt. Ennél többre nem is vágyhat egy író, azt hiszem.

Milyen érzés írónak lenni?

Egyelőre annyi történt, hogy írtam regényeket, és az egyik közülük megjelent. Remélem, egy nap igazi írónak érzem majd magam. Egyébként „civilben” szövegíróként dolgozom, és teljesen biztos vagyok abban, hogy ez a regény eddigi életem legfontosabb szövege.

Rólam

1978-ban születtem, a diplomám szerint kommunikációs szakember vagyok. Kommunikációt tanultam a főiskolán, több mint egy évtizedig dolgoztam az írott és az elektronikus médiában mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi oldalon. Újságcikkeket írtam, műsort szerkesztettem és vezettem, híreket írtam és olvastam.

Évek óta szövegíróként dolgozom – vállalkozásokat segítek abban, hogy jobban tudjanak érvényesülni, és hogy minden szöveges megjelenésük hibátlan és érthető legyen. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy ez a most megjelent regény eddigi életem legfontosabb szövege.